A helység kalapácsa

Csukás István ajánlója:
Jókedvében írta a Helység kalapácsát Petőfi Sándor, csak úgy buzog, forr, sistereg ma is e szertelen vidámság, humor; ahogy olvassuk, vidámak és jókedvűek leszünk mi is.
Nincs ennél nagyobb ajándék, s hálás szívvel köszönjük a költőnek a derüs perceket és könnyebb lesz tőle a lelkünk, amíg együtt élünk a gunyorosan de nagy szeretettel megírt teremtményeivel.
Nevetve elmerengünk azon is, hogy e különös hősi eposz csipkelődve, fricskázva kicsúfolja a dagályos hőskölteményeket is, alkalmazva a fennkölt fogásokat a földhözragadt témában.
Sajdik Ferenc jókedvűen tovább álmodja és újra teremti az elbeszélő költeményt. Ámulva és elragadva nézzük, hogy milyen könnyedén hangolódik rá s rajzolvafesti látható képét e bumfordian tenyeres talpas történetnek.
E szinte határtalan beleélő képesség elkápráztat és bűbájol, felerősíti a derűt, tovább hegyezi a csipkelődést, cseppfolyósabbá teszi az érzelmességét. Hibátlanul követ minden hangot, a lélek hajlásait, bátran hozzá teszi saját megjegyzéseit, ahogy például megrajzolja a menekülési útvonalat a templomból.
Méltó alkotó társa a zseniális költőnek s így lett ez a könyv új és csodálatos alkotás.
Mutató tábla
mely azt mutatja, hogy az
I. ÉNEKBEN
fölébred álmából egy fogoly, s szabadulást tervez – azonban az nincs megénekelve: hogy ki légyen ezen szabadulást tervező, álmából fölébredt fogoly? Csupán azért, hogy később a meglepetés annál meglepőbb legyen. – A
II. ÉNEKBEN
már több foglaltatik: kié a helység leglátogatottabb kocsmája? Mily ékes e kocsma birtokosnéja? Miben sántikál a kántor? Ki buzdítja merényének végbevitelére? Sat. – A
III. ÉNEKBEN
megszabadúl a fogoly, s börtönéből a kocsmába megy; s amily szörnyű dolgokat lát: oly szörnyű dolgokat cselekszik. Itt már az is orrára köttetik a nyájas olvasónak, hogy a fogoly nem más mint a költemény hőse. – A
IV. ÉNEKBEN
a szörnyű dolgok véget érnek, s a költemény hőse szörnyű véget ér.